Következő fellépések
Összes fellépés ››
›
›
›

DJ FREE – LIVE MIX
A legújabb DJ FREE mix és zenei tartalom.
Összeköt bennünket a zene.
Rólam
DJ FREE – Több mint két évtized a pult mögött
Az egész az iskolai években kezdődött.
A kétezres évek elején, még középiskolásként én csinálhattam a sulidiszkókat. Akkor még egyszerűen csak a zene szeretete és az volt a cél, hogy egy jó bulit csináljunk. Eszembe sem jutott, hogy mindez egyszer hivatássá válik.
Középiskolás éveim elején hétvégente az iskolatársaimmal a Bank Dance Hall legendás tini bulijaira, a Bank Light Partykra jártunk szórakozni. Néhány évvel később pedig már ugyanennek a klubnak a DJ pultjában álltam: 2003-ban itt kezdődött a klubos pályafutásom házigazdaként. A Bank Dance Hall-ban egészen a klub 2008-as bezárásáig dolgoztam.
Ezt követően életem egyik meghatározó időszaka következett a Hajógyári-szigeten, ahol 2008-tól 2014 májusáig, a Sziget bezárásáig voltam rezidens. A következő fontos fejezet a Liget Club volt, ahol 2014 és 2020 között léptem fel heti rendszerességgel. Ekkor indult az országos karrier és azóta is folyamatosan járom a hazai TOP klubokat és rendezvényeket.
A Hajógyári-korszak végén egy új fejezet is elkezdődött. Egyre inkább egyértelművé vált számomra, hogy egy önmagára és a szakmájára igényes lemezlovas számára a saját zene készítése is fontos része a fejlődésnek. Ekkor kezdtem el komolyabban saját szerzeményeken dolgozni és ezzel a DJ fellépések mellett a produceri oldal is az utam részévé vált.
Azóta is folyamatosan készítek és osztok meg zenei tartalmakat. Saját zenéim, mixeim és teljes diszkográfiám a YouTube-csatornámon található meg.
A klubéletben eltöltött évek természetesen a zenei világomat is meghatározták. Elsősorban elektronikus tánzenét és house zenét játszom, de az évek során számtalan olyan rendezvényen is felléptem, ahol más zenei irányzatokra volt szükség. A retro, funky és mainstream zenei világban is otthonosan mozgok – számomra mindig az adott esemény és a közönség határozza meg, milyen hangulatot kell megteremteni.
Pályafutásom során a DJ Szövetség 11 alkalommal jelölt az Év DJ-je címre.
Több mint 20 év, több mint 1000 fellépés és számtalan klub- és rendezvényélmény után a zene továbbra is ugyanazt jelenti számomra: energiát és közös élményt.
Legyen szó egy klub éjszakájáról, fesztiválról, nyári szabadtéri buliról vagy egy tematikus rendezvényről, a cél mindig ugyanaz: megérezni a közönséget, felépíteni az estét, megtalálni azt a zenei ívet, amely működik és megtölteni a táncteret.
Az első iskolai bulik után ma is ugyanazért állok a DJ-pult mögé, amiért annak idején a sulidiszkókat csináltam: hogy együtt létrehozzunk egy olyan éjszakát, amire másnap is emlékezni fogunk.
THANK YOU
FOR BEING PART OF THIS JOURNEY
Kapcsolat
Szeretnél velem kapcsolatba lépni? Írj üzenetet és hamarosan válaszolok.
Telefon +36 70 392 9929 E-mail info@djfree.hu